1945 márciusi események

A német parancsnokok a sikertelenségért ismételten a magyar csapatokat okolták. Jelentéseikben ferdített és hamis adatokkal bűnbakként a huszár, 2. páncélos és 23. gy. hadosztályt állították; így írnak a háború után kiadott munkáik (hadosztálytörténetek, visszaemlékezéseik) is. A vádaskodásban nagy része volt a 6. német hadsereg parancsnokának, Balck pc. tábornoknak, akinek jelentéseire a Heeresgruppe Süd főparancsnoka, Wöhler gy. tábornok is alapozott. A történelmi hűség megköveteli, hogy az eseményeket a valóságnak megfelelő tárgyilagossággal vizsgáljuk.

Az áttörés az 1. huszárhadosztály védősávján kívül, délen Mórnál а IV. SS. páncélos hadtest bal szárnyán, északon pedig Bicske és Felsőgalla között, a német 96. gyalog hadosztály déli sávjában történt. Balck pc. tábornok és volt vezérkari főnöke, Gaedecke tbk., közel húsz év elmúltával Gosztonyi Péter, 1956 óta Svájcban élő történészhez intézett válaszlevélben (1961. június 16.) beismerik, hogy а IV. SS páncélos hadtest a neki elrendelt biztosítást (kapocstartalék kirendelését) Mórtól keletre, Sőrédnél, nem hajtotta végre.

Az idevonatkozó szöveg szószerint:

"Im schweren Frontalangriff fing das IV. SS Panzerkorps den Angriff auf, da aber die Nahtreserve nicht wie befohlen stand, marschierte der Russe hier durch und hob die ungarische 1. Kavalleriedivision aus den Angeln. Gille hatte wie üblich nicht gehorcht ... Die Sache war wenig schön." (Gosztonyi, "Endkampf an der Donau 1944/ 45", 235. oldal.)

Tehát Gille SS tbk. hadtestparancsnok mulasztása volt az oka annak, hogy az oroszok az 1. huszárhadosztályt "kiemelték a sarkaiból".

A magyar 23. gy. hadosztály csapatai az áttörés idején már Bicske-Tatabánya területtől északkeletre 36 km-re (!), Esztergom térségében harcoltak. Ugyancsak valótlanok a 1. német pc. hadosztály történetében (Stowes, "Die 1. Pz. Division", 1961) és a 69. né. gyaloghadosztály (H. Pohlman, "Geschichte der 69. Inf. Division", 1959) leírásában szereplő adatok. Pohlman nyilván érzi, hogy helytelen, amit ír; ezeket az eseményeiket csak egy pár szóval említi, más helyen a 23. magyar gy. hadosztály helyzetét helyesen, Esztergom térségében, jelöli meg.

A 2. magyar páncélos hadosztályt sem törték át az oroszok, az elhárító harcokban az 2. pc. felderítő zászlóalj — úgy ahogy ezt az előzőkben említettük — súlyos túlerővel vívott közelharcban teljesen megsemmisült. A 2. pc. hadosztály, mint harccsoport, egészen a háború befejezéséig az arcvonalban harcolt.

Beregfy vezds. HM és HFP, németországi útjáról visszatérve, a márc. 27-én koronatanácson a katonapolitikai helyzetről tartott előadása során súlyosan kifogásolta a német parancsnokságok hamis kritikáját. Szó szerint a következőket mondta: "A Vértesben megindított ellenséges hadműveletek váratlan sikere után a magyar csapatokat ért méltatlan kritikákat megcáfolja egyrészt a 3. hadsereg parancsnoknak éppen ezekről a harcokról felterjesztett harctudósítása, másrészt a kölcsönös erőviszonyok és kiterjedések ismerete. Elszomorító, hogy a méltatlan kritikát mindenki meggondolás és megfontolás nélküli adja tovább, anélkül, hogy a terjesztőt leleplezné és följelentené, hogy méltó elbánásban részesüljön." (1. vk. oszt. 400, 660/biz. 1. Vk. 1945. számú iktatmány.)

Események március 18-án és 19-én

Az OKH vezérkari főnöke, Guderian vezds., még március 17-én közölte Wöhler gy. tbk-al, hogy: "tekintettel a következő napok vezetési nehézségeire, a Heeresgruppe Süd akként cselekedhet, ahogy azt egy áttörés elhárításához szükségesnek látja. Amennyiben a helyzet a helyzet égetővé válna, önállóan cselekedjék. Minden rendelkezésre álló erővel ellentámadásba kell átmenni. Az OKH-nak nehéz mindent megítélni, ami szükségessé válhat. A javaslatokat Hitlernek kell előterjeszteni, ez azonban nem zárja ki a helyzetből adódó önálló cselekvést. Semmiképp sem történhet hiba (Panne)."

Már Guderian vezds. is (belátta, hogy ebben a helyzetben a 2. pc. hadsereg arcvonaláról (Balaton és Dráva közt) vezetett támadás kifejezett "luxus", amit a vezetés már nem engedhet meg magának, mert minden emberre az ellenség nagytámadásának elhárításához van szükség (Hgr. Süd napló, 1945. IH. 15).

Március 18-án az oroszok sikerrel folytatták áttörési kísérleteiket Székesfehérvár és Mór között, valamint a Vértes hegységben. A támadás súlya a Vértes hegységben volt. A német-magyar csapatok elkeseredett elhárító harcot vívtak Csapdi, Felsőgalla DK., Tatabánya, Környe D. körzetében, de végül is az oroszok támadása Császár irányába teret nyert. A Móri horpadás keleti kijárata szovjet kézre került. Különösen válságos helyzet alakult ki Mór és Dad térségében. Elesett Mór, Pusztavám, Dad Bokod, Kecskéd, Oroszlány és Majkpuszta. Az orosz 46. hadsereg csapatai elérték Felsőgallát, attól északra visszanyomták a 96. né. gyalog hadosztály csapatait és átlépték az Által ér (patak) vonalát (1. vk. oszt. helyzet- nyilvántartás).

Az oroszoknak sikerült Mór és Székesfehérvár között egy széles és mély betörést elérniük a Bakony erdő keleti részében, Várpalotától északkeletre. Evvel megteremtették az alapjait a Komárom irányába való előretöréshez, hogy kettészakítsák a "Balck hadseregcsoport" arcvonalát a 6. német és 3. magyar hadsereg között. Ezzel egyidőben az I. SS páncélos hadtesttel tervezett német ellentámadásnak esélyei is igen megfogyatkoztak.

A IV. SS páncélos hadtestnél a veszteségek következtében erősen megfogyatkozott "Makai csoport" (kb. két gyenge lövész század) Guttamási Ny-on gyülekezett, majd a gépkocsikon nyugat felé visszavonuló 3. "Totenkopf" SS pc. hadosztály "utóvédjeként" gyalog Isztimérre, onnan Bakonycsemye felé tért ki. Sem tartaléka, sem elegendő lőszere nem volt. A "Makai csoport" biztosította az Isztimér és Guttamási között hátramozgó, feltorlódott német tüzérséget is, a páncélosokkal előretörő orosz harcjárőrökkel szemben. Jellemző volt a helyzetre, hogy az ugyancsak SS alárendeltségben harcoló magyar "Ney Károly SS csoport" is Makai alezredestől kért támogatást. A 2. magyar pc. hadosztály parancsnokság Bakonycsemyére ment vissza (2. pc. gr. ezred pk., Makai alez., harc leírása alapján).

Zsedényi vőrgy., akinek csapatai a IV. SS pc. hadtest alakulataira felaprózva harcoltak — így pl. Maszlay alez. "Nimród csoportja", a "harckocsi csoport" (kb. 10 harckocsival) — ismételten Gille SS tábornokkal és a "Totenkopf" SS pc. hadosztály parancsnokával akarta az "áldatlan alárendeltségi viszonyokat" tisztázni. Erre azonban "a kritikus helyzetre" való hivatkozással nem került sor. Így minden maradt a régiben (Levalt-Jezierski vk. őrgy., 2. pc, ho. vkf. közlése). — Zsedényi vőrgy. március 20-án a Heeresgruppe Süd főp. ságnál jelentkezett, ahol "öntevékeny beavatkozását" elismerően tudomásul vették ugyan, de csapatainak alárendeltségi viszonyai továbbra is tisztázatlanok maradtak (Hgr. Süd magyar összekötő törzs jelentése, 1945. IV. 2.).

A IV. SS páncélos hadtest arcvonala márc. 18-án este Mór Ny., Bodajk, Fehérvárcsurgó Ny., Iszkaszentgyörgy Ny., Székesfehérvár É. vonalában haladt.

Márc. 18-án a "hadosztálynak" már nem nevezhető, csak támpontokban védekező "huszár harccsoportot" az oroszok több helyen támadták. Ezeket a támadásokat a huszárok délelőtt visszaverték, de estére őket Császár D., Szák DK., Kecskéd ÉK, Vértessomló ÉNy. területére szorították vissza. Ugyanakkor a huszárokhoz északon csatlakozó német harccsoport körletében ("Ameiser csoport") az oroszok Környe D., Felsőgalla DK. területéig nyomultak élőre. A huszár csoportnak sem jobbról, sem balról nem volt csatlakozása, az elöljáró parancsnoksággal minden összeköttetés megszakadt. Ebben a súlyos helyzetben nyilvánvalóvá vált, hogy az oroszok Bakonysárkány és Tatabánya közötti lepelszerű arcvonalat nagyobb erőkkel áttörték. A huszárhadosztály parancsnok a sötétség beálltával harccsoportját Vérteskéthely, Császár, Szák DK. irányba vonta vissza, nehogy az oroszok az éj folyamán egyszerűen legázolva megsemmisíthessék a huszárezredek megmaradt roncsait. Harcálláspontja Császár É-on maradt. (1. hu. ho. parancsnok, Schell Zoltán ezds. harc leírása alapján.)

A 3. magyar hadseregnek nem voltak tartalékai, amivel a Kisbér és Tata között keletkezett réseket elreteszelhette volna. Az erősítésként "kilátásba helyezett" erőkből a valóságban csak egy zászlóaljat, a 92. né. mot. dandártól, és 10—15 rohamlöveget (a 325. né. rohamlöveg dandártól) kapott. (A 92. mot. dandár két motorizált zászlóaljból, valamint félderítő és páncélos századból állt.)

Az elöljáró német (Balck) hadseregcsoport parancsnokságnak ama szándékát, hogy egy-egy hadosztálynyi erősítést vonjon az 1. huszárhadosztály mögé (353. né. gyalog hadosztály), mint már említettük, a járhatatlan utak miatt nem tudták megvalósítani. Székesfehérvár felől csak a Zirc, Komárom, Tata útvonal volt még szabad és gépkocsikkal járható (3. hds. harctudósítása; 1. vk. oszt. 1945. márc. 23-án kelt 4Ö0.562 sz. iktatmány).

Március 18-án délután Balck pc. tbk., hadseregcsoport parancsnok jelentette Wöhler gy. tbk-паk, hogy a IV. SS pc. hadtest és a magyar 3. hadsereg között megszakadt az összeköttetés, és szokásához híven hozzáfűzte: "a (magyarok fejvesztetten hátrálnak, harcértékük a nullával egyenlő..." Ez azt jelentette, hogy a helyzet Komárom és Kisbér között kritikussá vált. Ezért a Heeresgruppe Süd még aznap este elrendelte a Szőnyi és Almásfüzitői olajfinomító védelmére a komáromi hídfő megerősítését. A hídfő parancsnokául Pape tábornokot nevezte ki avval a feladattal, hogy minden erejével védje meg a német fegyveres erők szentpontjából rendkívül fontos olajfinomítókat. Egyben Magyarország megmaradt egész területére páncélriadót és a "Zsuzsanna állás" megszállását rendülte el.

A német felderítés megállapította, hogy Csákvár, Kőhányás puszta, Oroszlány irányába vezető hegyi úton újabb szovjet gyorskötelékek (kb. 700—1000 páncélos és gépjármű) mozognak a Vértes hegységben (Hgr. Süd napló). A német légierő március 19-re virradó éjjel több légitámadást intézett a szovjet gépesített csoportok körlete ellen.

Balck pc. tbk. és Wöhler gy. tbk. benyomása az volt, hogy a Szovjet, még be nem vetett gyors kötelékeivel a Vértes hegységből kibontakozva, nyugat és északnyugat irányba fog előre törni.

Eközben Felcsúton

Malinovszkij marsall, a 2. ukrán front főparancsnoka (harcálláspont Felcsúton), elhatározta, hogy március 19-én Dad, Bokod területéiről a 46. szovjet hadsereg sávjában, harcba veti а II. gárda-gépesített hadtestet is (96 harckocsi és rohamlöveg). Egyben utasította a Dunai Flotliilla és a 83. tengerész gyalogdandár parancsnokát, hogy március 20-ra virradó hajnalban Tát községtől nyugatra tegyen partra egy zászlóaljnyi erőt (,deszant") a 3. magyar hadsereg hátába.

Március végén

A helyzet 1945. március végén — a jelentések szerint — a következő volt a huszárhadosztály vonatkozásában:

A felderítő osztály (huszár és kerékpáros század, pk. nemes lászlófalvi Eördögh György alez.) januárban német alárendeltségben teljesen felmorzsolódott. Az 1. huszárhadosztály (pk. Schell Zoltán ezds., vkf. v. Szakváry János vk. őrgy., pság.: Szilsárkány) a Vértes hegységben vívott súlyos elhárító harcokban felmorzsolódott; maradéka, kb. egy zászlóalj harcerő, a Rába mentén húzódó "István állás"-ban biztosított. A hadosztály szervezetszerű kötelékeinek egy részét a Szilsárkány, Rábacsanak területén visszamaradt 3. huszárezred pótalakulataival (pk. hr. Willerding Vilmos alez.) sikerült részben feltölteni. A hadosztály kiegészítésére a Csallóközben Alsó- és Felsőszeli községekben elhelyezett "huszár kiképző és felállító központiban (pk. v. Ireghy Imre ezds., helyettese Kayser Vilmos alez.) szervezett "gyorscsoport" egy huszár osztályból, egy kerékpáros zászlóaljból, egy méneskari századból, egy lövész századból, törzs és vonatrészlegekkel együtt kb. 1800 főből állt, igen hiányos fegyverzettel. Felfegyverzésére az új lovassági felügyelő, v. Ibrányi Mihály altbgy., a magyar csapatokat igen becsülő német 8. hadsereg parancsnokánál, Kreysing hgy. tbk.-nál, valamint az "Armeegruppe Heinrici"-nél (melynek hatáskörébe a cseh-morva protektorátus területére kivont 1. magyar hadsereg seregtesteinek átszervezése és felfegyverzése Is tartozott), mindent megmozgatott, de ígéreten kívül eredmény nélkül.

Felhasznált irodalom: Darnóy Pál, Hadak Útján, 1975