Kis-Nagy Sándor emlékműve

Kis-Nagy Sándor Pécsi szakaszvezető egykori nyughelyén állított emléktáblánk a Szálláskúti vadászház közelében. Ezen a helyen esett el 8 bajtársával együtt 1945. február 9-én egy felederítő vállalkozás során. Tájékoztató táblát helyeztünk ki, amelyen leírtuk történetüket.

Kápolnapuszta

A teljes felújítás előtt sokat bajlódtunk a temető állapotának megóvásával. A sírkeretek elrohadtak, a keresztek folyamatosan kidőltek. Végül2022-ben a Vérteserdő Zrt, és az Erdészek a Vértes Értékeiért Egyesület támogatásával önkéntesekkel, kadétokkal teljesen megújítottuk a huszársírokat. Tájékoztató táblát helyeztünk ki, és megörökítettük a neveiket.

Kápolnapuszta Gánttól északra nagyjából 3 kilométerre található kis, néhányházas majorság volt. A svábok lakta településnek 1930-ban még 62 lakója volt. Ha valaki ma arra jár, már csupán a temetőt találja, és az egykori házsoron egyetlen épület romos falait. Kápolnapuszta története csupán a rendszerváltozást követően vált ismertté, amikor már lehetett beszélni az ott történt eseményekről. 

1945 januártól egészen március 16-ig a területén az          1. huszárhadosztály védekezett. Itt rendezte be harcálláspontját Tomka Emil alezredes, akinek fennmaradt naplójából betekintést nyerhetünk a harcoló magyar huszárok mindennapjaiba. Ezekre az ádáz küzdelmekre ma már csak a temetőben nyugvó katonák néma keresztjei emlékeztetnek. A hadosztály egészen március közepéig indított kisebb támadásokat a védőkörletéből a vele szemben lévő beásott szovjet állások támpontjai ellen. Hősies küzdelmeik a háború végnapjaiban sok áldozatot követeltek. Aztán 1945. március 16-án 14.30 perckor 60 perces tüzérségi előkészítést követően megindult a szovjetek Bécs ellen irányuló offenzívája.  Ekkor történt itt egy máig érthetetlen, brutális és bestiális cselekmény, védtelen civilek tömeges kivégzése. Hogy mi vezetett ehhez a bűncselekményhez, arra vonatkozóan különböző teóriák és történetek vannak. Tény, hogy 1945. március 16-án Kápolnapuszta elfoglalásakor minden 15 évesnél idősebb férfit kivégeznek.

Körtvélyes, erdei temető

2022 évben tájékoztató táblát helyeztünk ki a temető mellé, és a temetőben lévő sírok keresztjeire kiírtuk az elesettek neveit. 

Körtvélyes – puszta kicsiny erdei temetője alig észrevehetően bújik meg a Mária – szakadék irányából érkezők tekintete elől. Az erdei műút jobb oldalán, attól nagyjából 100 méterre az erdő árnyas lombkoronái alatt pillanthatjuk meg a temető fakerítését, és az előtte álló fából készült emlékhelyet, amely hét ismeretlen magyar katonának állít emléket. Az itt elesett katonák az 1945. január-februári harcok elesettjei. Csákányospusztán 13 fő elesett adatait ismerjük, ők mindannyian az 54/III. zászlóalj elesettjei. Krötvélyesen Körtvélyesen 13 elesett katona adatait ismerjük, zömmel a 2/II. huszárosztály állományába tartoztak. Külön érdekesség, hogy a katonai nyilvántartásokba Tatabánya-Újtelep van megjelölve, mint temetkezési hely, de valójában szinte biztos, hogy a Körtvélyesi temetőben vannak a mai napig.

Kőhányáspuszta

A Kőhányáspuszta temetőjében lévő katonasírokat 2022 év folyamán újítottuk fel. A temetőben egy tömegsírban nyugsznak az elesettek. A temető bejáratánál tájékoztató táblát is elhelyeztünk.

Kőhányáspuszta egy roppant kicsi, de annál inkább kedves kistelepülés Környe és Csákvár között félúton. Ha Környe irányából halad valaki át autóval a településen, már el is hagyta a kis temetőt az út baloldalán, mielőtt észrevehette volna. Hiszen az árnyas fákkal benőtt kis erdei temető a műútról szinte észrevehetetlen. Egy parányi erdei földút vezet be a temetőhöz, ahol a kapuban egy tájékoztató tábla fogadja a látogatót. Majkpuszta után hamar elérte a háború Kőhányáspusztát is.  

1945. január 18-án már a harmadik, Budapest felmentését célzó hadművelet ("Konrad 3") indult meg, méghozzá a Balaton és a Vértes közötti térségben. A huszárhadosztály a kapott parancs szerint csatlakozott a támadáshoz. Oroszlány községben gyülekezett. Az ezredekből csak egy-egy osztályt lehetett felállítani. Az első elérendő cél volt, hogy áttörve az ellenséges állásokat, a Vértes déli kijáróit vegye kézbe. A településért folytatott januári harcokban a huszárhadosztály katonái erőn felül teljesítettek. A kis temetőben 23 fő elesett nyugszik egy közös sírban. Emléküket egy kopjafán örökítették meg.

Gyöngyös, középső temető 

Sok évig nézegettük ezt a hadisíregyüttest a Gyöngyös, középső temetőben. Reménykedtünk, hogy valaki majd méltónak tartja a több mint 160 magyar katona nyughelyét arra, hogy kiássa a gazból, és rendbe tegye. De nem így történt...

Így hát 2021 augusztusában kezünkbe vettük az ügyet, és a saját forrásomat belerakva sikerült méltó állapotokat kialakítani itt is. Szegély köveztünk, talajt hozattunk, geotextil, és zúzottkő került a sírokra. Bízunk benne, hogy Gyöngyös nem felejt, és rendben tartják!

Tata

Tatán, a Wass Albert utcában található ez az eldugott kis sír. A mellette lévő temetőt már rég felszámolták, annak idején talán a temető végében temethették el ezt a fiatalembert. Kiss Ferenc huszár szakaszvezető 1945. március 19.-én esett el a tati harcokban.

Sírja ma itt van ebben az utcában, egy kis bokros ligetben. 2016-ban állítottuk neki ezt a sírkövet a kirohadt fejfája helyére.

Szákszend, Orosz katonai temető

2016-ban hoztuk rendbe az Orosz Föderáció két katonatemetőjét Szákszenden. A település egykor Szák, és Szend településekből állt. Mindkét településen számos katona esett el mindkét oldalon. Megjavítottuk a kettétört gúlákat, lefestettük, arany csillagokat kaptak, és az emlékmű is arany csillagot kapott a vörös helyett.

Gyöngyös

A Gyöngyös, középső temetőben lévő orosz katonai temetőt Andrej Ogoljuk barátommal mértük fel 2016. júniusban. A temetkezési hely meglehetősen lepusztult állapotban volt, meglehetősen benőték a növények, szinte visszavette a természet a területet. A névtáblák olvashatatlanok voltak, illetve sokakat ki sem írtak az emlékműre.

Majk, Madárhegyi erdei temető

2022-ben felújítottuk a temető katonasírjait, egy utat alakítottunk ki, hogy könnyebben megközelíthető legyen a temetkezési hely. Tájékoztató táblát helyeztünk ki, amelyen leírtuk a történetüket.

2023-ban megújult az egész egykori temető, kivágtuk az elvadult növényzetet, fákat, bokrokat, és egy kis ligetet hoztunk itt létre.

Madárhegy temetőjét szinte alig lehet megtalálni annak, aki nem rendelkezik előzetes forrással vagy helyi útbaigazítással. A temető a Majki tó a híres Kamalduli remeteség szomszédságában található. A tóval szemben lévő oldalon található a csendes, kis eldugott erdei temető. Ide ebbe a kis temetőbe temették az egykori remeteség lakóit, az uradalom erdészeit, cselédeit. 1945. januárjában aztán a háború is elérte az egykori kistelepülést, és környékét. Egyszerűen csak a hadak útjába került. 

A temető 12 elesett magyar honvéd nyughelye.

Gánt, temető

2022 év folyamán teljesen megújítottunk a Gánti temetőben található katonák egyéni, és tömegsírját. Tájékoztató táblát helyeztünk ki, és kiírtuk a neveiket.

Gántra 1944 december végén csapott le a háború. A haza védelmében folyamatosan harcolva visszavonuló 1. huszárhadosztály alakulatai decemberben vonulnak fel, és foglalnak védelmi állásokat a térségben. A településen és környékén hónapokon keresztül ádáz harcot vívtak egymással a magyar és szovjet csapatok. Erről árulkodik a falu központjához közel található szovjet emlékmű, ahol több mint száz katonájuk nyugszik. Később a háborús évek kegyetlenkedései, borzalmai után a helyi sváb lakosság még a kitelepítésnek is áldozatául esett.

A Gánt temetőjében található tömegsír 1945. április 3-án készült el, vagyis az egyházi adatok szerint akkor temettek oda utoljára.

Kapberekpuszta

Kapberekpusztán az erdő mélyén található meg az a két kopjafánk, amelyet még 2006 táján állítottunk az ott elesett magyar katonák sírjain. 

1945 első hónapjaiban aztán ezt a világtól elzárt néhány házas kis majorságot is elérte a háború. Február közepén néhány magyar katona keveredett valahonnan ide. A helyiek történeteiből nem derül ki pontosan mit is kereshettek itt. Talán leszakadtak alakulatuktól, hogy itt várják ki a háború végét, senki sem tudja már. Talán úgy gondolták, itt az erdő közepén megpihenhetnek egy kicsit, és viszonylag kényelmes menedéket biztosít számukra a tanya. Vizet találtak maguknak a közelben lévő Szép Ilonka-forrásnál, de az élelmük már fogytán volt. Egy közelben lakó – talán gánti – kisfiú volt, aki alkalmanként élelmet hozott nekik.

Egy alkalommal, amikor hajnalban kis hátitarisznyájával éppen útban volt a honvédekhez, belebotlott egy szovjet egységbe. Azok elfogták, és kérdőre vonták az élelmiszerrel teli tarisznya miatt. Addig pofozták vallatták, amíg végül megtört, és elmondta, hogy magyar katonáknak visz élemet az erdészlakba. A szovjetek ekkor elengedték, és sietve elindultak a megadott irányba. Körülvették az erdész házát, ahol tűzharcba bocsátkoztak a honvédekkel. Mivel azok kevesen voltak és a lőszerükből is kifogytak, megadták magukat. Ekkor a szovjetek a ház mellett agyonlőtték őket. Talán mert a foglyokkal mindig csak a gond volt…

Kapberekpusztán ma már semmi sem látszik az egykori épületekből. Csupán avatott szemű turisták veszik észre az erdei út melletti sitt és téglakupacokat a bozótosban, amelyek valaha házak, gazdasági épületek voltak. A jelzett túraút mentén két, általunk emelt kopjafa áll, amelyek az itt elesett és eltemetett honvédeknek állít örök emléket.

Vérteskozma

Vérteskozma katonasírjait 2022-ben újítottuk meg. A harcokról szóló tájékoztató táblát a település határában helyeztük el, a Fáni-völgy bejáratánál. 

Vérteskozma egy festői szépségű kis zsákfalu a Vértesben. Környe felől érkezve, Gánt irányában a főúton balra kell lekanyarodni. Innen már csak követni kell a kanyargós utat, hiszen sehová nem tudunk megérkezni, csak Vérteskozmára. Nagyjából az út felénél van a Kaszap-kút pihenőhely, ahol az út jobboldalán megpillanthatjuk a második világháborús emlékkeresztet. Ha elolvassuk a kihelyezett tájékoztatótáblákat, megismerhetjük a térség háborús eseményeit. A kis pihenő után beérünk a csodálatos kis faluba, ahol látszólag minden egyforma. Ugyanolyan, parasztházjellegű épületek sorakoznak fel katonásan az út két oldalán. Ide szerencsére nem tört még be a "ki épít magasabbat" építési verseny, talán annak is köszönhetően, hogy ezt a helyi építési rendeletek nem engedik meg.

A település már 1944 decemberében belekerült a háborús események forgatagába, bármennyire is kicsi volt, nem tudott rejtve maradni. 1944. december 24-én, amikor a helyiek talán már megsütötték a maradék lisztből az ünnepi kenyeret vagy kalácsot, a szovjet 18. harckocsihadtest és az 5. gárda-lovashadtest kötelékei Csákvártól keletre behatoltak a Vértes területére. Vérteskozma szinte mindvégig, azaz március közepéig több alkalommal is gazdát cserélt. Hol az egyik, hol a másik fél tudta megtartani hosszabb-rövidebb ideig. A háború csupán 1945. március közepén ért véget a településen sok romos házat és nélkülözést hagyva maga után. A temetőben nyugvó katonák többségében a januári harcok elesettjei.

Vérteskozma, erdőterület

Vérteskozma felett, Várgesztes felé található meg erdőterületen Riagyel Károly Róbert, huszárzászlós sírja. A sírt a helyiek szépen karbantartják, a rokonság pedig látogatja. A sírja mellett tájékoztató táblát helyeztünk el 2022-ben.

Kömlőd, temető

2016 márciusában állítottuk ezt a három kopjafát Kömlődön a református temetőben. A temető hátsó résében vannak az eltemetett magyar katonák, akiket a háború után bemenekítettek a helyiek, és méltó módon eltemettek. 

1944. december és 1945. március közötti időszakban a település több alkalommal is "gazdát" cserélt. A hadi helyzet meglehetősen hullámzó volt, oroszok, máskor magyarok, vagy németek vették birtokba a térséget és vele a települést. 1945. január 23-án a huszárhadosztály részei elfoglalták Majkpusztát és tovább folytatták támadásukat Csákvár irányába, majd menetből elfoglalták Kőhányáspusztát. Itt kerültek bevetésre azok a feltöltésre ideirányított fiatal leventék is, akiket Komáromból vezényeltek ide. Közöttük volt az alig 17 éves újonc Hatejer János is, aki bevetésének történetét később leírta. Élete hátralévő részében pedig kutatta itt, Kömlőd határában elesett bajtársainak sorsát. 

Hatejer János ekképpen emlékezett első bevetésükre:

"Komáromban a Monostori Erődben beöltöztettek, felfegyvereztek bennünket, és elindultunk a frontra. A kiképzésünk annyi volt, hogy egy homokbányában öt darab lőszerrel célba lőttünk. Az első bevetésünk Kőhányáspusztánál volt, ahonnan a mi századunk szorította ki (sic!) az oroszokat. Emlékezetem szerint négy halottunk volt. […] Majd Várgesztes és Oroszlány melletti erdőségekben voltunk az első vonalban."

"1928. jan. 30-án születtem, melyből az következik, hogy 1944. jan. 30-án lettem 16 éves. (…) Közölték velünk, hogy két nyolcvanad magammal Ácsról Komáromba kísértek bennünket. Németorzságba és mint német katonák fogunk harcolni az oroszok ellen. Vagy Magyarországon maradunk, beöltöztetnek, felfegyvereznek, majd kivisznek a frontra. Én a két rossz közül az utóbbit választottam. Komáromban, a Monostori Erődben beöltöztettek, felfegyvereztek bennünket, és elindultunk a frontra. A kiképzésünk annyi volt, hogy egy honokbányában öt darab lőszerrel célbalőttünk, a német Mauserrel. A Vértesbe hegységben több helyen bevetettek bennünket. Az első bevetésünk Kőhányáspusztánál volt, ahonnan a mi századunk szorította ki az oroszokat. Emlékezetem szerint 4 halottunk volt. Másnap az újság is megírta, hogy a leventék Kőhányáspusztáról kiszorították az oroszokat. A századparancsnokunk emlékezetem szerint Hollósi nevezetű főhadnagy volt. Egyszer találkoztam vele. Majd Várgesztes és Oroszlány melletti erdőségekben voltunk az első vonalban. Mivel ez 1945. telén álló harcok voltak. 1945. márc. 8-a környékén a századot átirányították Kömlőd község melletti harcvonalra. Ez a falu kb. 10-15 km-re van Tatabányától. A rajunknak jutott arcvonal sajnos egy sík részen volt. A naptár 1945. márc. 14-ét mutat. A korai tavaszi nap sugarai már kicsaltak egy-két tavaszi virágot a sík mezőn. Előttünk a lövészárkunkkal párhuzamosan délkeletre, 800-1000 m-re egy fasor, ahonnan egy-egy puskalövés, vagy géppuskasorozat hallatszott. Délnyugatra egy istálló, északkeletre egy dombvonulat, melynek az alsó része szőlővel volt beültetve. Mögöttünk a falu,,. és az odavezető országút. Távolban a falu templomtornya volt látható. A réten pár vakondtúrásnak tűnő földbuckán kívül semmisem volt, csak a lövések hangja és az ellenség aknáinak becsapódása jelzi, hogy ott emberek vannak, katonák, a nyilasok által elhurcolt fiatalok, akiket minden különösebb kiképzés nélkül kivittek a frontra, az első vonalba. Nehéz 16-17 éves fejjel elszámolni az ember életével. Mi ezen már túl voltunk. Tudtuk, hogy innen nincs menekvés. Szépen csendben közeledtünk a vég felé. Egy-egy puskalövéssel a fasor irányába jeleztük létezésünket. Nem kellett sokáig várni. 14 órakor megkezdődött a tüzérségi előkészítő, melyben az ellenség minden fegyverét működésbe hozta. Fülsiketítő vijjogó hangon csapódtak be a tüzérségi lövedékek, az aknák és a "katyusa" lövedékei, felszántva körülöttünk a tavaszi rétet. Perceken belül eltűntek a vakondtúrások, helyettük aknatölcsérek sokasága keletkezett. Északkeletre 800 méterre lévő bunkerba csapódott egy tüzérségi lövedék, jajgatás és az emberi testmaradványok, a levegőben ezt jelezték. A következő lövedék ugyanoda csapódott, majd csend lett. A tüzérségi előkészítő látványától bénult állapotba kerültünk. Ezt az állapotot fokozta a szakaszparancsnok-helyettesünk, aki kiugrott a lövészárokból és el kezdett szaladni hátrafelé. 100 méter után telibe találta egy aknalövedék. Ahol pillanatokkal ezelőtt az őrmester futott, egy aknatölcsért, húscafatokat és ruhafoszlányokat láttunk. Ez végleg meggyőzött bennünket, hogy a legcélszerűbb a lövészárokban vagy a bunkerben maradni. Fél 3-kor hírtelen síri csend lett. A szomszédos bunker felől a tavaszi szél felénk hozott jajszavakon kívül más nem hallottunk. Rajparancsnokunk, az öreg zupás közölte: "Na fiúk, most kezdődik!" Valóban, pillanatokon belül színes rakéták röppentek felfelé, és a fasor több kilométer szélességben megmozdult. Őrjítő hajrákiáltással több ezer ember előre szegezett szuronyos puskával és rövid géppisztoly-sorozatokkal rohantak felénk. Az aknák és a tüzérségi lövedékek becsapódása ismét elkezdődött, tűzhenger formájában a katonák előrehaladásával egyetemben folyamatosan húzódott előre. Az események gyorsan peregtek. Pillanatok alatt géppisztolyos és szuronyos-puskával felszerelt orosz katonákkal voltunk körülvéve. Dvaj, davaj, hangzik a hangjuk! Kiparancsoltak bnennünket a bunkerből és a lövészárokból feltartott kézzel, majd lefektettek bennünket, aki ezt nem értette, annak puskatussal ennek nyomatékot is adtak. Négy hozzánk hasonló fiatal kiskatona félkörbe fogott bennünket és egy-egy hosszú sorozattal végig páztázták a fekvőket. Tizenhárman feküdtünk és csak ketten álltunk fel. Az őrmester halkan jajgatott. Ezzel az első vonal átvonult rajtunk. Rövidesen megérkezett a második vonal, akik összeszedték a hadifoglyokat és megadták a kegyelemlövést a haldoklóknak. Ezek viszonylag barátságos emberek voltak. Átkutattak bennünket, ami értékünk volt azt elvették és továbbmentek. Egy kiskatona maradt velünk, aki apró rúgásokkal próbálta ébreszteni a felvőket, majd mikor meggyőződött róla, hogy halottak, megnyugodott. A rajparancsnokunkkal, az öreg zupással volt gondban, nem tudta, mit kezdjen vele. Ugyanis mint a két combja és herezacskója volt átlőve. Mikor felajánlottuk, hogy elvisszük, tudomásul vette. Na, davaj, hangzott a kiskatonaparancsa. Közrefogtuk az őrmestert és elindultunk kelet felé. Párszáz méter után az őrmester elkezdett jajgatni, tegyük le, nem bírja többé. Mielőtt letettük volna, egy hosszú sorozattal kisérőnk kilőtte közülünk. A háta közepén egy ököl nagyságú lyuk jelezte, hogy vége. A rajunkból már csak ketten voltunk életben, én és Bíró Ferenc bajtársam... Minden pillanatban bekövetkezhetett a vég, nem lehetett tudni, hogy a kiskatona mikor unja meg kísérésünket. Közelünkben feltűnt egy maszatos harckocsizó, tőle kérdezte meg, hogy mit csináljon velünk? A harckocsizó legyintett és a mellettünk lévő lövészárokra mutatott. Sorsunkban megnyugodva tudomásul vettük, hogy nálunk is elérkezett a halál pillanata. A géppisztoly zárja csattant, melyet egy határozott éles hang megállított. Távolból az erdő fáitól takarva gyülekeztek a hadifoglyok, kb. 200-an lehettek"

Gánt

Gánt, Orosz Föderáció temetkezési helye, és emlékműve. Az emlékmű állapota meglehetősen leromlott, már szinte kettétört. A második világháborúban a térségben mindkét oldal rengeteg elesettet hagyott hátra. Az itt elesett orosz katonák sírjai igen méltatlan állapotba kerültek. A falazatot megerősítettük, a sírfeliratokat újra írtuk, és a vöröscsillagot aranyra festettük át az Orosz Föderáció Nagykövetsége engedélye alapján. A munkálatokat 2018. júliusában végeztük el. Hisszük, hogy az elesett katona nem ellenség többé, megilleti a tisztességes nyughely!

Gyöngyös, folytatás

Komolyabb beavatkozásra volt hát szükség, hogy a temetkezésihely méltó állapotba kerüljön. Kiirtottuk az elvadult növényzetet, talajcserét kapott, majd füvesítést. Az emlékművet restauráltuk, kikerültek az új névtáblák. A kerítést lefestettük, a vöröscsillagokat átfestettük aranyra. Végül díszcserjéket ültettünk.  A munkálatokat kivételesen ebben az egy esetben az Orosz Föderáció Nagykövetsége finanszírozta.