JU 52 lezuhanásának megoldása

2023.09.24

Napvilágra kerültek egy második világháborús rejtély részletei

Hetvennyolc éves titokra derítettek fényt a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagjai. Közösségi oldalukon tették közzé egy második világháborús rejtély részleteit. A Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke, amatőr hadszíntér kutató, Szebenyi István a helyszínen, Csákvár közlében számolt be a felfedezésükről. Meglelték ugyanis a második világháborúban itt a hegyekbe csapódott gép alkatrészeit. A fedélzeten tartózkodó személyzet beazonosítását pedig egy aprócska cipzár azonosítója tette lehetővé. Az esély, hogy ezt a piciny tárgyat megtalálják, Szebenyi István szerint 1:1.000.000-hoz, ám enélkül nem sikerült volna a gép személyzetének azonosítása. Az itt becsapódott gépről korábban azt hitték, hogy magyar volt, most egyértelművé vált: egy JU 52-es csapódott neki a hegynek, amely a 3. szállítórepülő-ezred (4. légiflotta) 10. századának gépe volt. Az erdőben számtalan alkatrészt is találtak. A felfedező csapat tulajdonképpen ezekért indult: a gépet szerették volna beazonosítani. Ám ennél jóval nagyobb felfedezésre jutottak! Szebenyi István YouTube csatornáján kiemelte: amikor megtalálták a számozott alkatrészt, még nem tudták, hogy egy egyenruha cipzárján lévő feliratos táblácska. A közelben pedig több emberi maradvány is előkerült. A névtábla alapján kezdtek kutatni, s ez az aprócska tárgy elvezette őket a megoldáshoz: kiderült, hogy 78 évvel ezelőtt mi is történhetett Csákvár közelében, s kik voltak a főszereplők. Szebenyi István elmondta: a gép fedélzeti szerelőjének, Huther Eugén törzsőrmesternek volt a ruházatán a biléta. A gépen rajta kívül tartózkodott még: Kühn Helmut, Eberle Fritz, Pfahls Josef. Eddig mindannyijukat eltűntként tartották nyilván. A négy egykori német pilótával kapcsolatos információkról természetesen értesítették az illetékes hatóságokat. A hozzátartozók számára ez nagyon fontos - tette hozzá az amatőr hadszíntér kutató.

Feltételezhető, hogy a gép azok közé tartozott, amelyekkel 1945. januárjában próbáltak utánpótlást küldeni a budai védőknek. Sok gépnek sikerült a manőver, s a főváros felett megszabadultak terheiktől, az ellátmánytól. Vélhetően ez is, amelynek roncsait most találták meg. Visszafelé kaphatott találatot Csákvárról, egy oroszlégvédelmi állásról, s zuhant be a hegybe. Vagy a pilóta megsérülhetett, vagy a gép került olyan állapotba, hogy bevágódott a hegyoldalba. Hosszú idő után végre ki lehet írni a négy fiatal katona nevét a tragédia közelében lévő keresztre – mondta Szebenyi István, majd hozzátette:

– Érdekes történet, hiszen mekkora volt annak az esélye, hogy a kis biléta elvezetett a megoldáshoz, azt hiszem, 1:1.000.000-hoz. Szerencse is kell a kutatáshoz.

A Szűz Mária-medál sem segített Csákvárnál a repülősön

Folytatták a kutatást a második világháború idején Csákvár térségében, vélhetően szovjet légelhárítótűz áldozatául esett német szállító repülőgép földbe csapódásának helyszínén.  Egy német Ju-52-es repülőgép lezuhanásának helyszínén talált fontos bizonyítékokat a közelmúltban segítőtársaival Szebenyi István hadszíntérkutató, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület vezetője. Négy német légierős katonát sikerült azonosítania, akik 78 éve Csákvár közelében veszítették életüket. A történtekről akkor részletesen beszámoltunk, azóta a kutatás folytatódott. Legutóbb a hétvégén jártak a helyszínen. 

– Azt az iránymutatást követjük, amit a német hadisírgondozók meghatároznak, hiszen az ő katonáikról, gépükről van szó – mondta Szebenyi István. – Annyi még az emberi maradvány, a személyes tárgy és a törmelékdarab a talajréteg felső húsz centiméterében, hogy a kutatás még biztosan hosszú ideig elhúzódik majd, ami akár fél évet is jelenthet. Szinte át kell rostálni a területet, és ki tudja, ez a munka hány kutatási napot vehet még igénybe. A német kollégák úgy állnak hozzá a feladathoz, és ebben teljesen igazuk van, hogy a legkisebb emberi maradványt, mindent begyűjtenek, bármeddig is tartson ez. Ezt követően, ha már a helyszíni munkálatok befejeződtek, a budaörsi katonatemetőben újranyitják azt a sírt, ahol 13 évvel ezelőtt ismeretlenként elhantolták az akkor megtalált földi maradványokat, majd eltemetik a mostanában, és az elkövetkezőkben meglelt csontokat is. Nevesítik az elhunyt repülősöket, és ha még vannak élő hozzátartozók, felkeresik és tájékoztatják őket a történtekről.

 A hétvégén dolgozó tízfős kutatócsapatot öt csákvári egészítette ki, ők voltak azok, akik tizenhárom évvel ezelőtt azonosították a repülőgép lezuhanásának helyszínét. Ezúttal egyebek mellett emberi bordacsontokat, állkapocs darabot, és egy kis Szűz Mária-medált találtak, minden bizonnyal az egyik katona viselhette.

– Sajnos nem segíthetett szegény fiún már ez sem ­­– jegyezte meg a hadszíntérkutató. – A helyiekkel egyeztettük, rövidesen megmutatnak egy másik helyszínt is Csákvár közelében, ahol egy magyar repülős tőrt találtak korábban, ezért arra gyanakodnak, hogy egy magyar felségjelzésű Messerschmitt 109-es zuhanhatott ott le. Ez akár így is történhetett, ebben még nem vagyok teljesen biztos. A konkrét becsapódási hely tehát még nem ismert, de alumínium roncsdarabokat már találtak, ezért megpróbáljuk behatárolni azt a 10-15 méter sugarú kört, ahol akár komolyabb leletanyag megtalálására is lehet esélyünk. De az egy újabb projekt lesz, jelenleg eléggé lefoglal minket ez a munka, de ha végeztünk, azonnal megkezdjük a kutatást a másik helyszínen. Ebben nagy örömmel segédkeznek a csákvári helyi önkéntesek is, mint ahogyan a Ju-52-es kutatása a német hadisírgondozókkal kiegészülve ugyancsak egy nagy közös projekt lett.

A kutatás várhatóan folytatódik.