Hadbiztos a Pripjaty mocsarakban

Dömötör Pál hadbiztos őrnagy lengyelországi haditetteiről legtöbbet a Thormay családban beszéltek a háború után. Az alaptörténet a háború után hangzott el, valószínűleg baráti, négyszemközti beszélgetésben. Béla és Pál között? Ha igen, arra csak 46 végén kerülhetett sor, mire Thormay a hadifogságból hazatért. Ha meg Anna és Pál között, ugyanolyan baráti módon, már 44 végén, a szökevény őrnagy s a védnökségbe fogadott kicsiny elárvult család anyja között.

A Pripjaty mocsarak mélyétől a Pticz és Orossa folyók összefolyásától. Timkovicén és Szinjavkán át, Breszt-Litovszkon keresztül Varsóig, a magyar huszárhadosztály kötelékében. Haj, Szinjavka, ahol sokáig, tán két álló hétig volt szállása a hadbiztosnak:

(Egyéb események miatt Kolomea is elővillant a történetek nyomán, de csak a civil elmékben.) Csakis Dömötörtől tudhatta az intim részleteket bárki, vagy — s ez talán még valószínűbb — a fiú (Ernő) képzeletének termékei nagyrészt a pontos megfigyelések — a gyér adatok alapján átélve a törpe nő testének titkait, Döme bácsival, aki háborítatlan barátja maradt eszmélésétől, 4—5 éves korától, lám, máig.

A hadbiztos természetesen sokat mesélt a háborúról is, de tán azért nem tapadtak meg egyéb közlései, mert érdeklődése többnyire a megvédeni való vagy a veszendőbe menő anyagot követte.

Egy hete indult meg az atlanti offenzíva, s a németeknek nincs saját tartalékuk. A mocsárvidék szélén hosszú homokpad — itt közlekednek a huszárok —, s az erdőben 15—20 ezer partizán.

A 4/2 lovasszázadot június 26- ról 27-re virradó éjjel, szálláshelyén (Kupiatycze faluban) egy csűrben légitámadás érte. Partizánok ellen a kapuk eltorlaszolva, a csűrben annyi ló, amennyi csak belefért. Az épület kigyulladt. 20 fő legénység bennégett, valamint 50 ló, és az egész felszerelés a lángolva leomló tető alatt. Gondom volt az utak biztonsága is. Hogyan? A kövezetlen, homokos utakat naponta többször elboronáltattam a hadosztály egész hosszán: elöl az út szélességében 3—4 panye fogat haladt, de nem kocsi, hanem katona persze, s az orosz (fehérorosz) parasztok a boronán állva hajtottak. Mögöttük a mi aknakutató járőrünk. A borona (legtöbbször) kiemelte az aknát. Fogasboronára tessék gondolni! Akna ritkán robbant. A partizánok úgy időzítették tányéraikat, hogy több nehéz jármű áthaladása után induljon meg a gyújtó szerkezet. Az utak állandó söprésével az újabb aknázást gátoltuk. Bár — a partizánok nagyon jól tudták utánozni boronáinkat, új telepítések leplezésekor. 

Eleinte vezetékes hírösszeköttetést létesítettünk, de sok híradóanyag veszett el még harctevékenység nélkül is, azonkívül a partizánok lehallgatták beszélgetéseinket. Mindent előbb tudtak, mint mi.

Június 29-én az ezredparancsnok a 21/1 lovas századot várta, de hiába. Megkérdezte, mit mond a partizánrádió. Női hang ismételte oroszul: lovasság sötétpej lovakon a falutól nyugatra levő útkereszteződéshez közeledik. Másfél kilométer hosszú menet, sok málhásló, 322 lovas, Purgly Tamás százada csakugyan sötétpej volt, de mindössze 280 lovassal, s a sok málhásló sem illett. A partizánrádió mégsem tévedett: egy géppuskás szakasz csatlakozott Purglyékhoz.

Az átcsoportosítások idején Simon László vk. őrnagy hibájából a 4. huszárezred 200 kilométert, a 2. huszárezred pedig 100 kilométert tett meg fölöslegesen 24 óra alatt (harcbevetés előtt!)

A tűzkeresztségen július másodikén esik át a hadosztály Timkovicénél. Nappal!

Model vezértábornagy, a középső hadseregcsoport (Heeresgruppe Mitte) parancsnoka így közli velünk a nagy helyzetet július 4-én: "Egy kb. 350 km szélességben áttört arcvonal szakaszon a következő szovjet erők állnak szemben velünk: 126 lövész hadosztály, 17 gépkocsizó dandár, 6 lovas hadosztály és 45 páncélos dandár. Saját erő: 8 hadosztály" (ebből egy a mi huszár hadosztályunk). Tehát 194 seregtest 8 ellen! Ha csak a fele igaz, akkor is tizenkétszeres túlerő.

A feladat mi is lehet más, halogatva visszavonulni!

A lovasság visszavonulásánál, kiváltképpen kritikus helyzetekben, a lóra szállás pillanata a lelkierő nagy megpróbáltatása. A ló találkozása lovasával s a menekülés lehetősége. Ügyelni kell rá, hogy harc közben is tudjanak egymásról, érezzék egymást. Ezért a vezetéklovakat nem szabad túlságosan messze hagyni (vagy vinni) a harcterülettől, mert a huszár elárvul. Ha meg lőtávolon belül tudja lovát, félti, aggódik érte — a maga óvásával sem gondol eléggé.

A timkovicei ütközet második napján 12 szovjet hadosztály tört ránk mindenfelől. Hajnalban a németek jobbról, balról is elvonultak. Elfelejtettek szólni a magyaroknak. Ez a feledékenységük gyakorlattá vált. Utóvédként bántak velünk. Húsz kilométeres arcvonalon a hadosztály darabokra szakadva megsemmisülés előtt állt.

A Cepra patak hidja közelében, dombtetőn álltam, ekkor ért oda élével az északkelet felől visszaérkező gk. utászszázad. Észak felől meg Reök Attila százados nehézharckocsi-százada. Ebben a pillanatban a szembeni dombvonulat peremén orosz harckocsik bukkannak fel, s tüzelni kezdenek minden mozgó célpontra. A 4/II. zászlóalj ügetésben, vissza Szinjavka felé! Utászok a híd köré. Harckocsik a domboldalra. Reök visszaverte a támadást, fél karja ott maradt, amint a lövegtoronyból kihajolt. Az ezredek egész nap harcoltak. Szinjavkától keletre Vattay altábornagy sírt, amikor megpillantotta a halálos fáradtan visszavonuló lovasokat, a parancsnok nyakába borult. Aztán rohant a német hadtestparancsnokhoz (Harteneck), és kevésen múlt, hogy le nem puffantotta. Ettől kezdve naponta szemükre lobbantotta sorozatos árulásukat.

Sötét éjszaka lett, mire az egész hadosztály a Szczára folyó mögé érkezett. Lóról szállás pillanatában az emberek elnyúltak a füvön, s mély álomba merültek. Régen túllépték az emberi teljesítőképesség határát. Két napja nem aludtak, harcolva 150 kilométert hátráltak — étlen és szomjan, pihenő nélkül. Halottakkal s rajtuk kívül is rengeteg anyag veszett el ezekben a napokban.

S másnap újra ütközet!

Július 7-én mindkét huszárezred harcban!

Simon őrnagy már korán reggel a Grivda patak mögé rendelte mindkét ezred vezetéklovait, egy keskeny, porongos, ingoványok közé ékelt földnyelvre. Légvédelmi biztosítás eszébe sem jutott a nyílt területen. Másfél óra járásnyira a csatától — a csapat csak akkor döbbent meg, amikor az utolsó perc következett. Amikor érezni kezdte, hogy csak lovaival menekülhet! Az üldözést vadászrepülők (Rata) támogatták. A vezetéklovak megrémültek néhány géppuskasorozattól, köteleiket, gyeplőiket szaggatva ugrottak szét. S bele a mocsárba. A visszaözönlő huszárok tehetetlenül álltak a parton lovaik halálnyerítése, halálhörgése között. Egykét lóval megpróbálkoztunk, de néhány méternyire az úttól már reménytelenül forgatta fejét ránk a könyörgő paripa.

Varsó alá hátrálva elfogytak Döme "hősi" történetei a hadosztály anyagveszteségeiről. Egyszer Thormaynak csellel sikerült csak megtudnia, hogy a tüzérségi anyagot (tü. ag.) lövegeket, lőszert csak úgy volt mersze átadni a lengyeleknek Varsó alatt, hogy Tömössy előre nyugtatványt írt alá, azok az ágyúk a visszavonulás (vivon) idején elvesztek. Arra azért büszke volt (bár semmi érdeme nem rejlett benne), hogy a lengyel partizánok ellen megtagadták a harcot, a két nép évszázados bajtársiassága címén.

Népszabadság, 1976., Cseres Tibor írása nyomán