Salaberg

Május végén készülünk Ausztriába utazni, hogy közelebb kerüljünk a huszárhadosztály utolsó napjai történetének feldolgozásához, és hogy a helyszínen tudjak adatokat gyűjteni készülő új írásomhoz.

Néhány adalék, hogy miért is készülünk odautazni?

A hadosztály maradéka a szovjetek Bécs ellen 1945. március 16-án indított nagy tavaszi előretörése elől Ausztria felé harcolva vonulnak vissza. Miután átlépik a határt, abban a reményben folytatják visszavonulásukat, hogy az amerikai csapatok előtt tegyék le a fegyvert.

A Semmering hágó védelme 

A Semmeringen előkészített védőállást megszálló magyar "huszár harccsoport"(pk. V. Makay Atilla ezds., a huszár hadosztály lovas parancsnoka) április 1-én a 198. Feldkommandatur(hadtápparancsnokság) Ulrich Bormann völgy. alárendeltségébe került, aki a Semmering védelmének megszervezését kapta feladatul. Ide kerültek a magyar 2. páncéloshadosztálynak a német SS alakulatokhoz besorolt két páncélgránátos százada és 6. gk. tüzérosztálya. Beregfy vezdi. intézkedésére Mürzzuschlagból egy tábori csendőr zászlóaljkerült autóbusz szállítással a hágón alkalmazásra, a műút lezárására. A visszatérő autóbuszok a járműveiktől megfosztott magyar menekülteket szállították Mürzzuschlag vasúti állomásra. 

Az 1. huszárhadosztálynak a küzdőkörletekből kivont leharcolt egységei, valamint vonatrészeinek északi csoportja Berndorf, Mank, Salaberg, Haag útvonalon az Enns folyótól keletre, a VIII. hadtest által elrendelt gyülekezési területre menetelt. 

A magyar VIII. hadtestseregtesteinek csapataiból 1945. április hóban már csak a Semmeringnél, valamint az 5. "Wiking" és 3. "Totenkopf" SS pc. hadosztályoknál küzdöttek harccsoportok. A parancsnokok mindent elkövettek arra, hogy elszakított egységeiket mielőbb ismét zárt, szervezetszerű csapatkötelékekbe vonják össze. Ez a "Balok parancs" ellenére nem minden német parancsnoknál talált megértésre, továbbra is meg akarták tartani a huszárokat stb. alárendeltségükben. A hadosztályok leharcolt csapatai az Enns folyótól keletre Haag, Salaberg területén gyülekeztek, hogy onnan a VIII. holt. parancsnok szándéka szerint mielőbb az Enns-től nyugatra kerülhessenek.

Az 1. huszár hadosztálynak a háború végén lényegében összes szervezetszerű alakulata megvolt, csak igen lecsökkent állománnyal, így a "Nádasdy" 3. huszárezrednek kb. 30 tisztje és 150 fő legénysége maradt. volt. Ez a létszám Ausztriában folyvást emelkedett, mert a hadosztály a visszavonulás során többezer leventét és különböző szétszóródott alakulat honvédjeit is felvette.

A háborút egy igen sajnálatos esemény zárta le. Az Árpád fejedelem" 2. huszárezred menetcsoportját egy SS különítmény feltartóztatta, az SS parancsnok az oszlophoz beosztott Kiss Károly kerékpáros főhadnagyot szóváltás közben agyonlőtte, erre a feldühödött huszárok fegyverrel vettek elégtételt (v.dr. Splényi Géza őrgy. "Huszárok 1920—1945" című dokumentációs gyűjteménye alapján). 

A Salabergi kastély

Arról, hogy a Salabergi kastély volt a hadosztály utolsó parancsnoksága, többféle dokumentum is létezik. Leghitelesebben talán Medgyesy Miklós örökítette meg visszaemlékezésében. (Innsbruck, 1996. október 18.)

Részlet:

"1945 május első napjaiban még a Nádasdy huszárok egy különítményével gr. Bissinger Rudival és Kálmán Pistával az Amstetten-i szétbombázott pályaudvaron eltakarító munkákat végeztünk, hogy Salaberg környékén elhelyezett részeit a 1. honvéd huszárhadosztálynak a németektől élelmezésben részesüljenek. Dönitz tengernagy május 5-i beszéde után hajnalban, a főútvonalat kerülve a Strengbergen át erőltetett menetben visszavonultunk a hadosztály körletébe. Elgondolásunk az volt, hogy ha már fogságba kell esnünk, úgy ezredünk keretében és nem a németekkel. Bajtársainkat nagyon levert hangulatban találtuk. A legénység maradék fegyvereinket ásta el és mindenki előkészületeket tett az elmaradhatatlan orosz fogságra. Amíg mi Amstettenben dolgoztunk az ezredek (maradványai) angolul beszélő tiszti járőröket küldtek át az Enns folyón a még szétszórtan ellenálló német vonalak mögé, hogy felvegyék az összeköttetést az amerikaiakkal. A huszárhadosztály kizárólag a keleti hadszíntéren harcolt az oroszok által is elismert eredménnyel, tehát érthető, hogy inkább amerikai fogságba akartunk kerülni. Sajnos a járőrök egy kivételével nem jutottak el magasabb parancsnokságokhoz. Az amerikaiak barátságosan, de visszaküldték őket. Gr. Somsich Péternek több szerencséje volt. Járőrével eljutott Patton tábornok harcálláspontjára. A törzs egy tisztje azonnal vissza akarta küldeni, Péter azonban csak nyugodtan lóról szállt. Miután kiválóan beszélt angolul és kellő nyugalma is megvolt, leült és kijelentette, hogy addig el nem mozdul, míg a parancsnokkal nem beszélt, különben is szívesebben esne itt fogságba, mint az Enns túloldalán."

..."Hosszabb várakozás után megjelent az alakulat parancsnoka Patton tábornok, akinek Péter előadta, hogy az Enns keleti oldalán táborozik Európa legöregebb könnyű lovas alakulata a m.kir. 1. honvéd huszárhadosztály. Mi csak az oroszok ellen harcoltunk és ezért szeretnénk inkább amerikai hadifogságba kerülni. Patton tábornok kifejtette, hogy köti a Jalta-i egyezmény, melyen a győztes hatalmak államfői megegyeztek, hogy a fegyverszünet életbelépésekor az Ensz folyótól keletre fekvő alakulatok orosz, a nyugatra fekvők pedig amerikai fogságba esnek. Majd röviden megkérdezte, hogy Malanotti ezredes is a hadosztálynál van-e?..."

..."Elérkezett a háború utolsó napja 1945. május 8., hisz a fegyverszünet május 9-én 0 óra 0 perckor kellett, hogy életbe lépjen. A kora délutáni órákban, akkor még nekünk ismeretlen, óriási tábori színű amerikai személygépkocsit elől és hátul két-két fehér sisakos motorkerékpáros csapatcsendőr (MP) kíséretében figyeltünk meg, amint felhajt a Salaberg-i kastélyba, ahol a hadosztály parancsnokságunk volt elszállásolva. A kocsiból Patton tábornok száll ki és közli a jelentkező Purgly Tamás hadosztálysegédtiszttel, hogy a hadosztályparancsnokkal akar beszélni."...

..."Miután Schell Zoltán ezredes nem volt fellelhető, — röviden közli, hogy a hadosztálynak éjfélig szabadon tartja átkelés céljából az Ernshofen-i erőmű hídját, majd köszön és úgy ahogy jött — távozik. Purgly Tamás azonnal riadóztatja a hadosztály egységeit és dűlőutakon rövidesen megindul a hosszú menetoszlop a folyó felé. Az amerikai járőrök mintaszerűen 300-500 méterenként kis tábortüzeket raktak és sürgették az oszlop menetét. Éjfélig a hadosztálynak egy negyede volt a megváltás földjén az Enns bal partján. Ekkor Patton tábornok kocsiba ült, lehajtott St. Pöltenbe az orosz vezénylő tábornokhoz és közölte vele, hogy az erőmű hídját és előterét csak 10 órakor adja át, így menekült meg a huszárhadosztály az orosz fogságtól."...

Gerhard Riedl kronstorfi helytörténész szerint, a lépést nagyon sietve kellett megtenni a gyorsan előrenyomuló oroszok miatt. Holzleitenben (Haag) Dr. Göbel György hadnagy a 3. huszárezredből gyorsan eladott tizenegy lovat Josef Heuberger szarvasmarhakereskedőnek 1,557 birodalmi márkáért. Május 8-án Shell Zoltán ezredes hadosztályparancsnok az Ernsthofen hídfőnél csoportosította a huszárokat Haag környékén. 252 tiszt, 2155 férfi és 406 civil (köztük sok gyermek) kelt át az Enns-en Aigenflyn közelében. Schmiedingben, (Kronstorf) megállapodtak az amerikaiakkal, a találkozási pontról. Mielőtt azonban szabadon mozoghattak volna, egy napra a hadifogolytáborba kellett menniük. "Itt (Kronstorfban) találkoztunk az első amerikai fogolytáborral, ahol a német foglyokat együtt tartották egy réten, géppuskával rájuk szegezve.

"A kronstorfi hadifogolytáborban töltött nap után a honvédhuszárokat 1945. május 10-én "arany ketrecekbe" zárták, amelyeket Kronstorf, Losenstein, Hofkirchen és Hargelsberg között osztottak szét. A Saxelhof-kastélyt hadosztályfőhadiszállásnak nyilvánították, ahol a tisztek, feleségeik és gyermekeik kényelmesen érezték magukat. Az ezredtisztek nagy parasztházakban laktak, a csapatok mellettük hatalmas sátrakban vagy istállókban. A parasztok általában a felső emeletre költöztek."

"Jelenlétük nem volt konfliktusmentes. A háború utáni első hetekben a lakosságot nyugtalanította a sok fosztogatás. Az emberek gyakran nem tudták, hogy orosz hadifoglyok, egykori koncentrációs táborok foglyai vagy bandák mozgásban vannak-e. Mivel a magyarokat is gyanúsították, ragaszkodtak a nagyobb védelemhez. Ebben a helyzetben az amerikaiak megengedték minden honvéd különítménynek, hogy külső őröket állítsanak fel, és 30 karabéllyal szerelték fel őket. "Karszalaggal felszerelve ellenőrizték Stallbach és Thann utcáit. Az egyik őr két fegyveres emberből állt" - mondta egy szemtanú, aki ma is él. Mivel egyes ezredek autót, motorkerékpárt, teherautót is kaptak, mobilitásuk is javult. Élelmiszert és állati takarmányt vásároltak Ennsben, Linzben vagy Steyrben."

A kronstorfi történész azt mondja: "A lovak iránti szeretetét az amerikaiak különösen jól fogadták. A május 19-én a Losenstein kastélyban megrendezett lovasbemutató akkora sikert aratott, hogy két nappal később meg kellett ismételni mintegy 4,000 amerikai előtt. Bármennyire is szívélyes volt a kapcsolat az amerikaiakkal, olyan kevés volt a megértés az önkormányzatok között, különösen azért, mert az ellátási helyzet problémás volt. 1945. május 22-én a 259. gyalogezred adjutánsának, Hubert Joseph Hoglannak figyelmeztetnie kellett a magyarokat, hogy tartsák be az élelmiszerosztási egyezményt. Azt követelte, hogy az élelmiszert és a takarmányt többé ne követeljék közvetlenül a helyi lakosságtól. Ennek ellenére 14 nappal később Hofkirchen polgármestere, Straßmayr panaszkodott, hogy a huszárhadosztály tejet és tojást követelt különböző gazdáktól, bár nem volt joguk átvenni. Amikor más incidensek merültek fel, Felső-Ausztria katonai kormányzóját, Stanley Reinhart vezérőrnagyot hívták be. Az 1945. június 6-i 10 pontos feljegyzés kifejezetten elrendeli a "szabad mozgás végét". A jövőben mindenkinek jelen kellett lennie az ellenőrzéseken, és: "Nincs akadálya annak, hogy a magyarokat bármilyen szükséges munkára felhasználják, kivéve, hogy más nemzetiségű foglyokat vagy korábbi szövetségeseiket nem tudják őrizni." A honvédtiszteket felelőssé tették a rendért és a belső rendőrségi ügyekért."

"Nem sokkal azután, hogy július 3-án megünnepelték a 2. huszárezred mozgósításának évfordulóját a bolsevizmus elleni harcban, és egy amerikai ezredparancsnok dicsérő beszédet mondott, az optimista hangulat kezdett megváltozni. A hidegháborút elindító potsdami konferencia után többek között a magyarok hazatelepítése vált aktuálissá. Az augusztus 18-ra bejelentett központi gyűjtőpont építését Steyrben visszavonták. Úgy tűnik, egy magyar származású amerikai tiszt nem támogatta. A hazaszállítást azért is elhalasztották, mert az oroszok nem adtak garanciát arra, hogy a honvédák biztonságban élhetnek hazájukban. Csak sok tárgyalás után került sor a vonattal történő hazaszállításra szeptember 21-én. Amikor a huszárok meglátták az orosz őröket az Enns-en, optimizmusuk mély csendbe fordult. A folyót a rossz és a jó hangulat közötti "képként" ismerték. Egy veterán, akinek 1990-ig nem volt jó kommentálni a háborút, így emlékezett vissza: "Komor csendben hajtottunk át egész Alsó-Ausztrián" – mondja Gerhard Riedl.

Szóval rövidesen utazunk, igyekszünk végig járni a huszárhadosztály egykori útvonalát, szálláshelyeit, hadifogságuknak helyszíneit.

Kis útifilmet fogunk majd készíteni, és a helyszínről is bejelentkezünk majd élőben!